Langos - gurulasok

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Langos

Lángoskarika


Valamikor régen, még egy másik időszámításban (a Baja Team előtt) volt nálunk egy lángos sütés….egész jó volt.
Egy ideje már mondogatták páran,hogy megismételhetnénk.

Mikor az ötletet elmeséltük Beksinek, hozzátette: „Motorozhatnánk is egyet!”

A gondolatok tovább pörögtek, és mivel Szabolcs - Szilvi jelezték,ők szívesen beszállnak a szervezésbe,csatlakoztak.

De hát a mi Szabolcsunk nem hiába lett „Favágó Szabolcs”. Bevállalták kedvesével,hogy megkeresik az erdészismerősüket, leszervezik ,hogy megnézhessük a Karapancsai vadászkastélyt.

Így a közösen összehozott ötletekből összeállt a Lángos karika terve.

A Baja Team-en kívül még elhívtunk pár embert,és a párom jelezte a Pirates MC-nek is ,ha van kedvük,jöjjenek velünk.

Biztosak voltunk benne,hogy mindent jól elrendeztünk,de az  esemény előtti délután kicsit felkavarodtak a dolgok.
A Pirates-es fiúk ugyanis ekkor jelezték, hogy nem tudnak időben ideérni.
Gyors körbetelefonálgatás után sikerült leszervezni: 10óra helyett 12-kor indulunk.

De nem tudtunk erről mindenkinek szólni,ezért már jó páran 10-kor itt voltak.
Míg a fiúk kint az udvaron beszélgettek, a lányok a konyhában nézték, hogy dagasztok be 6 kilónyi lisztet lángos tésztának.



Mivel mindenki időben itt volt (a Maciék is Pestről), úgy döntött a csapat, hogy a tervezettől eltérően bemegyünk Bajára, hogy a Csecsénél csatlakozzunk az odaérkezett Foktői társasághoz.
Kisebb motoros felvonulást sikerült rendeznünk a városban.



Szabolcsék vezették a csapatot ( 60-nal), mire Dávodnál végre meg tudtuk előzni azt a pótkocsis autót,ami ezt a tempót diktálta.

De talán még jó is volt, hogy később értünk a kastélyhoz,mert így még időben odaérhetett két későn jövő-
akik Pécsről motoroztak utánunk.





Ott közölték velünk, hogy aznap reggel érkeztek német vendégek ( kettő!!!),ezért csak a kis kastélyba mehetünk be két csoportban.
Szerintem még így is megérte, mert a park és a kastély is nagyon szép, élmény volt nézelődni.






Mire visszaértünk Vaskútra,a lángos tészta már a földön mászott,mert kicsinek találta az edényt (legalább a csirkéim is jól jártak)

Jólesően tapasztaltam, hogy a lányok szinte egy emberként jöttek a konyhába segíteni.
Szó szerint olajozottan ment a munka, minden lány kivette belőle a részét. Kávéfőzés, sajtreszelés, tálalás stb….
Még egyszer köszönet nekik ezért!





Közben nagy örömünkre Rilla és Béla is megérkeztek a Molnár szigetről!

A tálban maradt tésztából így is 64 lángos lett.
Darált hús, kétféle sajt, tejföl, fokhagyma kerülhetett rá mindenkinek ízlése szerint.
Később jó volt hallani,hogy volt, aki 4-5 db-ot evett.

A buli kora estig tartott.
Megbeszéltük,ha lehet,egyszer visszamegyünk,és megnézzük az egész kastélyt.

Mindenkinek köszönjük, aki eljött! Remélem mindenki jól érezte magát!


Nagyi

Itt találtok még képeket -->

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz