Montenegró - Turak

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Montenegró

2012. > Péter-Túra

Már útközben is éreztem, hogy ezt a túrát, én nem tudom leírni, most a képeket 66-odszor végignézve is csak egy-két gondolat villan föl.
Ha azt írom,hogy csodálatos, meseszép azzal nem mondok semmit egy kívülálló olvasónak, aki pedig ott volt az úgyis tudja, érzi.
Nem tudom miért Monte-Negro, tehát Fekete hegyek az ország neve, holott mi csak hófehér sziklákkal, buja zöld erdőkkel,találkoztunk, azúrkék folyókal a kanyonok mélyén, és méltóságteljes hegyekkel , én inkább nevezném Meseországnak .
Nem tudom miért, de valahogy nehezebben tűrtem az út viszontagságait, mint eddig, ami abból állt hogy kanyar-kanyar-alagút-kanyar-alagút, és így tovább, amíg fől nem ért a magasba, ahonnan csak szájtátva bámult az ember szerteszét.
Persze nem csak ott kellett megállni, hanem kb.10 percenként, mert muszály volt minden „sarkon” magunkba színi egy kis gyögyörűséget!
Na és nem elég, hogy csak kanyarból állt az egész út, egyszercsak jól összement, mármint a szélessége, padka, korlát sehol, a lábtartónk gyakran a 2-300 m-es mélység fölött kalimpált, és hogy ne legyen túl kellemes a dolgunk, a Napocska 38°C-os meleggel örvendeztetett meg minket.
Így aztán végül már nem volt kedvünk, és erőnk sem megállni bámészkodni, pedig a Moraca-kanyon is megért volna egy-két megállót, de se parkoló, se árnyék…
Itt, hogy átlendüljek a hőguta közeli állapoton, hangosan énekeltem, hogy „hull a hó és hóóózik, Micimackó fáááázik…” (na nem a mi Micimacinkra gondoltam).
Ott az a kis útszéli büfé nagyon jókor került utunkba, mert kívül-belül le tudtuk hűteni magunkat, és tovább tudtunk gurulni a tengerpartra, naná hogy itt is  40°C-fok közeli volt a klima, de éjszakais!!!
Szóval eltelt az egy hét, összegezve nagyszerű volt, már a társaság miatt is, de egy ideig nem kívánok kanyart, alagutat, mélységet, és magasságot (elvégre alföldi lyány vagyok), ámde a RAFTING, na az jöhetne mindennap!!!

Tollborda



Kanyontúra!       (Toll a parkolókirály!)

Toll, nem a tétlenségéről híres, így nem is csodálkoztunk, amikor már decemberben emlegette az idei tervet, aztán januárban, már fix időpontokkal riogatta a társaságot.
Amikor az első verziót nekem megemlítette, akkor még szerepelt benne Albánia.

Mondtam neki, hogy jó utat, akkor én nem megyek! Mivel már jártam ott pár éve, és valahogy nem kellemesek az emlékek bennem.
Aztán
, utána nézett egy kicsit a neten, és belátta, hogy még egy kicsit (mondjuk egy évtizedet) várni kell a megfelelő körülményekre, hogy csapatostól és asszonyostól nyugodtan látogatható legyen.

Az eredeti terv még úgy készült, hogy a hegyeken keresztül lemegyünk a tengerre (kedvezni próbált az Öregnek (-_-) ,hátha… ), és ott tunyulunk, majd vissza, a hegyeken keresztül haza.
Ahogy azonban ránézett a lehetőségekre, már a tengerre való lejutás is kétségessé vált, nem hogy a „lazulás”!
Így alakult ki a „kanyontúra” terve.


Most nem riasztotta el az embereket mindenféle sebességhajhászással, így tekintélyes létszám jött össze.
Nna, persze a parkolókról nem beszélt előre…

Hét motor, 11 fővel.

 


Motordoki erre az alkalomra kölcsönmotorral nevezett, mert tartott a speedgép alkalmatlanságától (-_-), mondjuk jogosan!
Új volt még a túra-csapatban a Maci-Kati páros, szegények nem tudták mire is vállalkoznak!


Mivel Toll felkért „B” csapatvezetőnek, így én is erősen készültem térképügyileg (GPS), és azt gondoltam, nem is lesz probléma.
Előző este a hagyományokhoz híven a túravezetőnél megjelentünk eligazításra, és ha már ott voltunk, akkor leutáltuk azt a pár tyúkot, ami pöri-fürdőt vett a kedvünkért.


  


Mindenki megkapta a névre szóló térképét, egy keveset öblögettük a torkunkat aztán elzavart mindenkit haza, mert, ahogy mondta- sokba kerülünk!

Összeszokott csapat lévén, mindenki időben a starthelyen volt (az újaknak kötelező itt alvással, nehogymá várni kelljen rájuk), Sanyit menetközben felszedtük és irány Horvátország!
Azaz mielőtt a Sanyiig eljutottunk volna, sorompós (fény) akadályba ütköztünk!

Miután már vagy 10 perce álltunk, megszólal Tomi – Valami vasutassztrájkról beszéltek!
Hmm. Háát, akkor valahogy át kell menni, mert vonat az bizony sehol….Éppen indítottunk, amikor egyszer csak szabadra váltott a jelzés…..anyád!

Eszék után, valami kisebb városban, egy elvétett kanyar után éppen felvettük a helyes irányt, amikor azzal szembesültünk, hogy a vasúti átjáró le van zárva!
Itt is sztrájk?!
Nem, mert dolgoztak emberek, és hessegették azt a sok népet, valami zavaros mellékutakra, hogy kikerüljék az általuk karbantartott átjárót!
Zsolti már meg is fordult, én vártam, mert láttam, hogy a Toll „szóbaelegyedik” a melósokkal!
Hohóó…nem ismerik még!
Toll a mi nyelvünkön tagoltan elmondta nekik, többször is, hogy nekünk arra van dolgunk és ugyan engedjenek már át bennünket!
Ők is próbálták a helyes irányt magyarázni, de négy kanyar után
, lemondóan legyintettek, mi meg átbillegtünk a felbontott úton!
Azt még nem mondtam, hogy 35°C-volt!

Ez roppant lényeges, mert, az ez alatti hőfokon képes csak, Toll árnyékos parkolót kinézni a megállásra!

Igazán a Boszniai szerpentineken mutatkozott meg a döntés helyessége, ami kettészedte a csapatot.
A
TuTi-t alkalmazva, igazán rugalmasan és gyorsan haladtunk.

Éppen az „A” csapatot üldöztük, harcoltunk a buszokkal, kamionokkal, meg az olajos csúszós aszfalttal.
Már egy ideje nem láttam őket ezért egy kicsit cibáltuk a füleket.
J
övök ki az egyik szűköcskéből és már billenteném is át a fordítottjába, amikor azt látom, hogy az „A” csapat egy kis beágazásban áll vagy indul, ezt hirtelen nem tudtam eldönteni, mint ahogy Toll karjelzését értelmezni, hogy ez most a „menjetek”, az „itt vagyok” (?!), vagy „álljatok meg”!

Húztam egy satut, de nagyon megnőtt a mögöttem levő képe a tükörben, ezért inkább elengedtem és beborítottam a következő kanyarba.
Ami után egy, több buszos, árnyékos (!!) parkoló volt, teraszos kiskocsmával!

Miután láttam, hogy a mögöttem levők eltűntek (meg tudtak állni!), így visszafordultam és beálltam a 40°C fokos, murvás és szűk lejáróba, ahol, mint a verebek sorba álltunk a bokrok alján, seggünket bedugva közéjük, hátha a fejünk is árnyékba kerül!



Hitetlenkedve néztük végig, ahogy az elmúlt egy órában keservesen leelőzött járgányok, dudálva elvonulnak előttünk!

Toll a parkolókirály!

Délre Szarajevónál voltunk. A terv szerint a kütyüvel, én megyek előre, hogy a nagy melegben és tumultusban egy esetleges eltévedést megelőzzünk.

Előre álltam és akkor egy jó pár íratlan szabályt szegtem meg!

Sajnos úgy terveztem meg az útvonalakat, hogy az egyik éppen véget ért és be kellett adni az újat ami majd átvisz Szarajevón.
Éppen ezzel foglalatoskodtam, anyát bízva meg az út figyelésével, amikor felnéztem- rendőr igazoltatott- visszavettem a „vezetést”, csak közben haladtunk!
Mivel már előtte is érzékelhető volt a GPS. térképgyengesége, ezért nem tudtam eldönteni, hogy a térkép csal, vagy az út mellett megyünk!
Szarajevót csak egy pont jelölte, utca egy….se!
Az újratervezést letiltottam neki, mióta Szegeden keresztül akart elvinni Szekszárdra, mindezt Bajáról indulva.
Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy az az út, nem az az út!


Következett a belváros megtekintése, piros lámpák semmibevétele, beszélgetés taxissal, rendőrrel, stb…

Egy óra múlva már elérhető közelségbe került a lila-csík ami az eredeti útvonalat jelölte!
Na, akkor álltunk meg, és megjegyzem, jutott mindenkinek árnyék!

Toll kijelentette, hogy a belváros megtekintéséért felárat kér, mert nem volt benne az eredeti tervben!

Az itthoni track-rekonstrukció során láttam, hogy pontosan azon az egy helyen nem néztem fel, ahol irányt kellett volna váltanom!
Pedig az a kis szarházi írja is, hogy menet közben ne inzultáljuk….

Du. négyre, egy kisebb eltévedést is beiktatva (megérte, szép volt) a Drina partján kerestük a szállást.

Vass Karcsi két nappal előttünk járt, és az ő útmutatása alapján, egy triálpályát teljesítve, lejutottunk a folyó partjára, egy rafting-kempingbe.

Pont egy kisbusz mellett parkoltunk le, utasai a Boszniai IFOR magyar tagjai, éppen akkor értek vissza a vizi túráról.
Megmutatták melyik a hely főnöke, de hozzátették, hogy nem igazán beszél más nyelvet a sajátján kívűl…
- Van ez így mással is –mondta Toll, és odament a taghoz.

Megfogta a vállát, mélyen a szemébe nézett és feltette a kérdést – Inglis??!
- Ó Yes
! – mondta a fickó széles vigyorral.
Mire Toll hátranézve – Nnna, most már csak kéne valaki, aki tud angolul!

Mivel hirtelen nem volt senki, ezért pantominozott! Evezett egy kicsit, majd a tenyerébe hajtva a fejét, alvást mímelt és szép lassan minden a helyére került.
Azért ezek egy kis kiigazításra kerültek, amikor az egyik katona srác angolozott a főnökkel. Minden jó, ha jó a vége….ez nem mindig így sikerült!

Szuper kis 2 ágyas fakunyhókba aludtunk, és végre hűvös volt éjszaka!

Este megittuk- a most már úgy látszik más túrákon is hagyománnyá váló- „első esti tequilát”, amit mindig a legújabb csatlakozó kénytelen hozni , jelen esetben a Motordoki!
Persze előtte levittük a folyóba és belógattuk.

Tíz perc múlva deres volt az üveg!
Megkérdeztük, 4°C volt a víz!
Ebbe raftingolni???!



De. 10-kor beöltöztünk Michelin bábunak, sisakot húztunk és indult a rafting-menet.



Kb.1,5-2 órát vittek bennünket kisbuszokkal (1-s,2-s, full-gáz), az út milyenségére jellemző, hogy az egyébként, nem ideges fajta bosnyák sofőr, sem merte elengedni a kormányt, amikor a zsebébe csörgött a telefon!

A rafting élménye leírhatatlan!
Több csaj „erősen” aggódott, de utólag mind azt mondta - kár lett volna kihagyni!
Sanyival előző este lepróbáltuk a vízhatlan Go-Pro kamerát, mert egy előző utunkon cserbenhagyott bennünket a lényeges ponton, és jól működött!
A csónakba viszont nem….hogy az a ….!!


Nos, kevés olyan helyen eveztem, ahol inni lehet a vízből, amin vagy, de ez ilyen volt!

Ittunk is!
Olyan vízesések voltak a sziklafalba, bent az erdőbe (kikötöttünk), hogy az állunk esett le!
Na, ezekért az élményekért érdemes élni, nem a hideg sörért!
Szerintem.
Egyébként is, fröccsös vagyok.

A Tara összetalálkozott a Piva-val, és onnantól a Drinán eveztünk egészen a táborunkig.

Toll felvetette, mi lenne, ha továbbindulnánk még aznap, de némi testi fenyítés kilátásba helyezésével,
közeli rokonainak, nem szép emlegetésével, elállt szándékától
!

Este kértünk vacsorát, bár Toll, több tonna konzervet hozatott a Dokival, mondván, ő szereti!
S
zegény Doki!

A vacsora olyan „szegényes” volt, hogy sorba dőltünk ki az asztaltól, de az még mindig tele volt!



Van ilyen, bár ritkán, de nem bírtunk vele!
Reggel a fizetésnél derült ki, hogy grátisz volt!
Hááát, így se rossz!

Feltriáloztunk a „műútra”, ami állítólag E-jelzésű, bár nem tudom, ott ez, mit takar?!
Van vagy 3 méter széles, de másik „út” nem vezet Stepan Polje-be!

A Piva kanyonban motoroztunk, és nem győztünk álmélkodni!
Gyönyörű!



Természetesen a nap folyamán többször is megtapasztaltuk az „árnyékos” parkolók varázsát!
Pólóztunk is! Ja, de nem mi… a tökeink!

Egyszer csak nekifordultunk a hegynek és felkapaszkodtunk a fennsíkra ahol a Durmitor nemzeti park leledzik!

Nnna, az is egy csoda!





Két héttel előttünk 4 méteres hó falak voltak, addigra már csak foltokban lehetett találni, de volt! Visszanéztünk a Piva völgybe és szóhoz nem jutottunk….kivéve Tollat, mert ez, vele nem szokott előfordulni!

A Durmitorba viszont, a 26°C-ba, nem volt zavaró!

Út közben meditálgattam azon, hogy valami „kanyarszámlálót” kellene applikálni a gépre, és vajon akkor hány jegyű kellene, hogy legyen a kijelző?

Útba esett a híres kosárpalánk is, ahol egy kis időt
, labdázással töltöttünk.



Estére elértük aznapi úti célunkat Zabljak-ot.
Valami oknál fogva, nem a kempinget vettük célba, hanem elmotoroztunk a Tara-hídhoz (dög melegben, szerpentinen, végig egy tartálykocsi mögött), kb 50.km. oda- vissza!

Ezzel különösebb baj nem lett volna, ha megint nem a tűző napon állunk meg,
ital és elemkészlet híján, és ha a másnapi utunk egyébként is nem arra vitt volna!

Nos, nem volt felhőtlen a boldogság (-_-)!

A Fekete tó partjától 5 percre (a háziak szerint!) szálltunk meg.
Vacsora után, fél óra alatt el is értük!






Ritka eset, de a bolti bevásárlást taxival ejtettük meg, mert olcsóbb volt, mint bármelyik motort beindítani
!
Reggel
, a láncosok, ápoltak, a kardánosok meg baszogattak.

Általános olajszint-ellenőrzés volt, melynek során Toll megállapította, mert ő látta a kisablakot (szerinte), hogy kevés az olaj a BMW-be, és ez nagy örömmel és elégedettséggel töltötte el!

Mivel már elértem a szervizintervallumot, így nem tűnt hihetetlennek a dolog, bár sosem ette addig az olajat.

Másnap újra megnéztük a Tara-hidat, majd bevágtunk a Moraca kanyonba, ami egészen Podgoricáig levitt.
Előtte tankoltunk és biztos, ami biztos alapon vettem (én marha) 1. l. olajat.
Betöltöttem 1 azaz egy dl.-t és a felső nívón volt!!
Persze ott vízszintesen és középállványon néztük a szintet !
A maradék olajat
, egész úton cipelhettem…Toll elégedett volt!

A Moraca kanyonban találkoztunk össze Vass Karcsival (SWB), ő már visszafelé jött, sikerült pár szót váltanunk velük.
Átmentünk a Skodra tavon, majd megérkeztünk a tengerpartra, Bar-ba .A szállásadó lejött értünk, és felvezetett.



A szállásunk a hegyoldalba volt és talán elmond valamit a megközelíthetőségéről, hogy nincs neve sem az utcának….

Ha a kütyü nem húzza a csiganyálat, talán vissza sem találtam volna!
A kilátás pazar volt, a klíma nem!

Kb. 20 percet, ha aludtam éjszaka, a 30°C-ban! Visszasírtam a kanyonokat!

Pont ez a hely volt, ahol sikerült 2.kg-t felszedni magamra, miután minden önjelölt szakács virított valamit a tudományából!
Persze, én meg, válogatós vagyok….

A tulaj szerint 88 lépcsőfok volt a tenger. Nem tudom melyik számrendszerben jött ki neki, de nekünk 142 lett!

Másnap elmentünk „homokozni” Ulcinj-ba.



Itt komoly egészségi problémák léptek fel!
Tomi, majdnem hererákot kapott!
Ha nem ébred fel időben, bizony ezek a szemetek becsempésztek volna egy rákot a gatyájába!

A parkolóba visszafelé Katka egy kicsit erősebben nyomta a lábát a földhöz, és egy ág szépen átsétált a papucs és az ő talpán is!
Véres egy történet lett, egy tekintélyes nyílással!
Otthon aztán a túravezető „megfelelő” sterilizálás után (pálinka, kívűl-belül), megnyugtatta, hogy meg fog maradni!

Megjegyzem igaza lett. Mármint Katkával kapcsolatban….a pálinkára ez nem jött be!

Következő nap felmentünk a hegyekbe (végre valami új) és a Skodra tó partján motoroztunk végig egy ösvényen.



Itt előre „tolakodtam”, így rögtön a második megállón egy csodálatos szelídgesztenye erdőben parkoltunk ÁRNYÉKBAN!
Megejtettünk egy gyorsszervizt. A kis bömösön kellett izzót cserélni, és az ÁRNYÉKOS parkoló, pont megfelelt erre a célra (is)!

A következő nap, a főnök szabadfoglalkozást rendelt el, úgyhogy az el is telt!
Sajnos a hazai tömény készletek kimerültek, így Zsolti „elszaladt” a boltba egy kis utánpótlásért.
Tényleg!
Mármint tényleg kis utánpótlásért, mert egy pillanat alatt elfogyott!

Reggel örömmel indultunk tovább, abban a reményben, hogy a hegyek közt talán ki tudjuk magunkat pihenni. Mindenki hulla fáradt volt a meleg miatt, ez érződött rajtunk.

Sanyi „olajozott” egy kicsit, de mire észrevettük, már felkelt az aszfaltról és már újra mögöttünk volt!

Toll, megtapasztalta, hogy milyen konfliktusok adódnak egy murvás, erősen ferde, és természetesen árnyék nélküli parkoló elhagyása során, ha nem elég a lábhossz!



A  Kotori öbölbe fentről ereszkedtünk le (zipzár), de amíg addig eljutottunk, az sem volt semmi!
Njegusi felől közelítve, olyan utak, kanyarok vannak, hogy uhhhh!! Meg a látvány is az!

Azon a lefelé vezető zipzáron (számozott kanyarok), találkoztatok már össze busszal?!



Azt kötném ki cérnaszálon a szakadék fölé, aki engedélyezte a behajtásukat oda!!
Jön szembe a busz!
Megállsz a legelső helyen ahol csak tudsz, fékkel tartod magad, jobb lábod egy 70.cm.mély padka szélén, a busz meg csak jön!

Centizget, te meg imádkozol, nehogy meglökje a dobozt, mert akkor utasostól beesel a sziklák közé, és akkor ki fogja onnan kiszedni…a motort?!
Persze nem fér el…dudál!!
Mi a f.szra gondol, nekiállok tolatni motorral a hegynek felfelé?!!
Végül is mind megúsztuk, de vigyázzatok, ha arra jártok!


Végig gurultunk az öböl partján, és az eredeti tervektől eltérően, kimentünk az új útra, ahogy azt „brooklyn51” ajánlotta. Itt mindenki kihajthatta a lovakat a gémberedett kanyargást követően.

Húztunk a Piva kanyon felé, vágyva az enyhülést!
Hoppá! Felhő! Hoppá, eső!
Azért ezt ne vedd komolyan, helló!!
Kb. 15 percig esett, éppen csak, hogy felhúztuk a ruhát.

A Tara kempingben szálltunk meg, kemény 6.€ /fő / éjszaka áron, gyönyörű új faházak, stb..
Vasárnap este lévén, mindenki hazament, kis híján a személyzet is!




Gyorsan kértünk egy kis pálinkát a nagy ijedségre, majd Toll megrendelte a vacsorát.
Na erre, megint kértünk egy kis pálinkát, mert kellett
hozzá az erő!
Pincér
a Toll előtt, és humorérzék híján.

Toll:
- Meeeeeee, no!
- Beeeeeee, no!
- Bőőőőőőő, igen!

Természetesen gazdagon gesztikulálva, bele az arcába!


Pincér:
-………………
????!

Toll, hangosabban:
- Érted??!

Majd újra megismétli az egészet.
Pincér beszél, annyit értünk, hogy csak 5 adag van, mert az előttünk lakó éhenkórászok, felzabáltak mindent!
Nem baj, majd elosztjuk,azt!
Évi kérdi – Saláta?!
Pincér
(kár) örömmel, bólogat.
-
Akkor azt hozzál hozzá eleget!
Ok!




Biztos, ami biztos alapon, megismételtük a körtepálinkát és vártuk a kaját.
Kihoztak két tál salátát, kenyeret, majd két tál levest, tele marhahússal. Egy kis tál fűszervajat
ami birka..izé beeee!



Nekem tetszett, a többiek a sültekre gyúrtak és óvatosan szedegettek. Jutott bőven a tányéromba.
Voltak akik átpasszolták a sajátjukat....

Tomi aggódva kérdezte, elég lesz a két tál saláta?!

Aztán ültünk és megint körtéztünk….Nem jött a sült.

Kezdtük kényelmetlenül érezni magunkat, amikor a szakács is kiült a dühöngőbe.
E
nnek nincs dolga?!
Aztán amikor a késeit is kezdte elcsomagolni akkor már határozott feszültség mutatkozott az arcokon. Amikor a pincér el akarta vinni a kenyeret, Toll épp hogy ki bírta feszegetni a kezéből, kezdtük felfogni, hogy ez a vége!!

Nnna, azt látni kellett volna, ahogy a sok éhes, a maradék kenyérrel, eszi az ecetes káposztasalátát, meg a beee- vajat!

Felvetődött újabb rendelés lehetősége, de a Maci mondta, hogy így, hogy beeee,bőőőőő,meeee ő is tud rendelni és hagyjuk az egészet!
Úgy elkezdtünk röhögni az egészen, hogy komoly konfliktusok keletkeztek a levegőhöz jutás terén, és mint a puskaporos hordó, valaki mindig odalökött egy szikrát és robbantunk!
Az ott ülők nem értették mi bajunk, de ennyit régen szenvedtem röhögés miatt!

Méltó befejezése volt a túrának.

Másnap a hazafelé vezető úton Toll Hondája 50%-s lett, nem akart menni az egyik henger.



Megálltunk egy kedves napsütötte helyen (!?), majd orvosi segítséget kért.
Naggyon elégedettek voltunk!
Motordoki odament, megigazította a gyertyapipát, és láss csodát, máris helyreállt a rend!

Na, ez a kézrátétel!

Csak azt nem értem……..honnan tudta rögtön, hogy mi a baja?!

Az út hátralévő része eseménytelenül telt el, leszámítva azt a néhány napsütötte (40°C) kis parkolást, néha 200.m.-re az erdő előtt!




A túra, a csapat, a hangulat KIVÁLÓ volt és remélem, hogy sikerül még néhány, ilyenen részt vennem!

Aztán, ha azt is elmondhatom majd, hogy- „Toll a parkoló, KIRÁLY” – akkor meg, depláne!

CseCse


A képeket és a videókat innen is elérheted!



Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz